régiók
foglalás
Shop

Mindent a Falusi őszről

Hagyományok és népszokások, természeti és ízélmények

1996 óta augusztus végétől november elejéig egész Salzburg tartomány a salzburgi Falusi ősz (Bauernherbst) rendezvénysorozatra készül. A pásztorok visszatérnek díszbe öltöztetett jószágaikkal a hegyi legelőkről, a gazdák számára kezdődik a szüret ideje, és lassan a télre készülnek. Most van azonban az ideje a közös ünneplésnek is. Augusztus végén egy ünnepi megnyitóval kezdődik a Falusi ősz, majd közel 2000 rendezvény várja a falusi hagyományok, népszokások és kulináris élmények kedvelőit.

Augusztus végén Salzburg tartományban egy ötödik évszak veszi kezdetét, a salzburgi Falusi ősz. Itt az ideje a betakarításnak, a termény feldolgozásának, az ünnepségeknek, találkozóknak és élvezeteknek. A Falusi ősz keretén belül lehetőségünk nyílik megismerni a hagyományos falusi életet kézműves bemutatókkal, túrákkal, főzőtanfolyamokkal, betakarítási ünnepekkel, a jószág hegyi legelőkről való lehajtási ceremóniájával és hagyományőrző rendezvényekkel. Mindezek középpontjában a zene, tánc, népviselet, kézművesség és persze a kiváló ételek állnak.

Különleges időszak falusi stílusban

Az alpesi nyár után a pásztorok visszatérnek a völgybe a nyájjal. A gazdák a tél előtt még egyszer utoljára kimennek a mezőkre, hogy begyűjtsék a szénát, a gyümölcsöt, gabonát és zöldséget. Itt az ideje a termés betakarításának. Fő a lekvár, préselődik a gyümölcslé, készül a pálinkához a cefre, füstölődik a sonka és a kolbász. A frissen készült termékeket a gazdák a Falusi ősz termelői piacain is kóstoltatják és árusítják. A tevékeny nyár után azonban ez az ünnep sokkal többről szól: együttlétről, közös táncolásról, kulináris élvezetekről és az ünnepi viselet bemutatásáról.

A Falusi ősz vendéglátóhelyein a fogadósok a régió különlegességeit szolgálják fel, melyben főszereplő többek között Lungau híres burgonyája, az Eachtling és a Fuschlsee pisztrángjai is. A falusi piacok standjainál a helyi termelők sokszínű portékája várja a vásárlókat: hegyi legelők gyógynövényeivel ízesített sajtok, füstölt szalonnák és kolbászok, ropogós parasztkenyerek, frissen betakarított alma, körte és természetesen házi készítésű pálinka várja a vásárlókat.

A Falusi ősz ünnepe

A mindennapok végeztével, az utolsó kaszavágással érződik már az életöröm és kezdetét veszi az ünneplés. A vendégekkel közösen a falusiak egyszerűen csak jól érzik magukat, táncolnak, zenélnek és jókat esznek-isznak. Büszkén viselik a helyiek bőrnadrágjukat és dirndlijüket és mutatják be a kézműves hagyományokat a látogatóknak, akik maguk is kipróbálhatják a barkácsolást, kosárfonást és egyéb népies tevékenységeket. A Falusi ősz speciális ajánlatai garantálják, hogy az ősszel Salzburg tartományba látogatóknak élménydús napokban lesz része kirándulással vagy kerékpározással, helyi kulináris élményekkel és színes, hagyományőrző programokkal.

Zenés Falusi ősz

Az autentikus népzene a Falusi ősz nélkülözhetetlen eleme, az ünnepélyes megnyitó, az udvari ünnepek, az alpesi nyári kunyhók rusztikus táncainak kísérője. Az igazi hangulatot az élő népzene adja. Felejthetetlen élmény egy zenével kísért kirándulás egyik hegyi legelőről a másikra, vagy a kiválóbbnál kiválóbb zenésztalálkozók felkeresése kerékpárral, két keréken.

Kulináris Falusi ősz

A Falusi ősz során a fogadósok Salzburg tartomány tipikus regionális ételeivel készülnek. A sült krumplinudli (Erdepfinidei), a salzburgi sörös húspogácsa (Salzburger Bierfleischknödel), a frissen betakarított lungaui krumpliból készült leves (Lungauer Eachtlingsuppe), a szarvasból és őzből készült vadételek, illetve az édes falusi fánkok, a bundás alma (Apfelradl) valódi kulináris élményeket rejtenek. Egy jó étel után a legjobb befejezés dukál, melyről a frissen, körtéből vagy áfonyából készült pálinkák vagy akár a bodzabogyóból, almából vagy málnából préselt alkoholmentes gyümölcslevek gondoskodnak. Keresse a mennyei ízeket a salzburgi Falusi ősz standjainál.

Hagyományőrző Falusi ősz

Az élő hagyományok, népszokások és a fennmaradt kézműves mesterségek fontos értékek, amelyeket a salzburgi Falusi ősz programjainak keretén belül is ápolnak és be is mutatnak a vendégeknek. Az ostorpattogtatókkal kísért ünnepélyes jószágbehajtás feldíszített szarvasmarhákkal látványos rendezvény, ahogy vidámságot hoznak a települések határain kihelyezett színes szalmafigurák is. A koronát mégis a hagyományőrző táncegyüttesek helyezik a Falusi ősz eseményeire, a népszokások ápolása, a népi kultúra ugyanis valódi kincs.

Természeti élményekben gazdag Falusi ősz

Az ősz varázslatos fényei meghívják Önt, hogy hosszú sétákat tegyen gyógynövények között, vízesések tövében vagy Salzburg tartomány erdeiben. Ősszel a látótávolság igazán kedvező, messzire elláthatunk, így elénk tárul egy lenyűgöző táj. A környező hegyek csúcsa most úgy tűnhet, elég közel van ahhoz, hogy megérintsük. Az alpesi legelők elcsendesedtek, hiszen a tehenek a jószághajtás után visszatértek a völgybe. A szeder és áfonya beérett a szüretre, a csúcsra vezető úton túrázók számára nagyszerű csemege. Az ösvények mentén élénkítő források frissítőként hatnak, a kirándulás az erdőben pedig új lendületet ad a mindennapokhoz.

Kézműves Falusi ősz

A kézzel készített termékek értékes kincsek. Abban az időben, amikor mindent géppel lehet előállítani, az igazi kézimunka rendkívüli csodálatot kelt. „Hogy ezt még így meg tudja csinálni valaki!” – kiált fel a látogató, ahogy figyeli, amint a bőrszövő egy páva tollát a bőrön átvezeti, vagy ahogy a csipkekészítő fonalát a minta szerint vezeti, miközben izzik a vas a kovácsmester tüzében, hajlik a vessző a készülő kosár peremén és nemezelődik a gyapjú a meleg papucsnak.

Népviselet a Falusi őszben

A dirndli és a bőrnadrág összeforrt a Falusi ősszel, ugyanúgy hordja a fogadós, kézműves, árus, sőt a látogató is. A régiók mindegyikének megvannak a néphagyomány megszabta viselete. Minden korosztály büszke viselője a hagyományos öltözéknek, sőt a fiatalok is lelkesen feszítenek a bőrnadrágban és a gyönyörű dirndliruhában. Salzburg tartományban 98 különböző női népviselet ismert és abban mindenki egyetért: egy dirndli nemessé tesz minden hölgyet. A bőrnadrág hímzése is sokat elárul, motívumából megtudhatjuk, mely vidékről való a viselője.

Aktuális ajánlatok és tippek Salzburg tartományból
Salzburg tartomány mindig újabb meglepetésekkel szolgál! Itt megtudhatja, miért...
foglalás
Úti cél Ausztria értékeljen és nyerjen különleges üdülési élményt!