Érdekes kalandtúrán vehetnek részt a gyerekek a Weissbach patak mentén © SalzburgerLand Tourismus walddetektive
Csendesen csobog a Weißbach patak a Waltlmühlsäge, a természeti park hüttéje mögött. Ilyen az, amikor egy tökéletes pihenőnap vidám hangulata uralkodik a salzburgi hegyek között. Fenn a Berchtesgadeni-Alpokban ered a patak, s lent a völgyben torkollik a Saalach folyóba, amelynek vizén a vízisportok kedvelői, a kenusok és raftingosok teszik próbára bátorságukat. Fent a hegyen, mintegy 800 méteres tengerszint feletti magasságban a hőmérséklet kellemes: adottak a körülmények egy több órás túrázáshoz, amelyen a kis kíváncsi erdei nyomozók és vízkutatók közelebbről is szemügyre vehetik a Weißbach-i természeti parkot és annak látványosságait. A park túravezetője, Sabrina már az elején kiosztja a nagyítókat és a kérdőíveket. „Ha minden kérdésre helyesen válaszoltok, csak akkor lehettek hivatalos erdei nyomozók” – magyarázza a körülötte gyülekező gyerekeknek, akik alig várják, hogy kezdődjön a túra. Már indulnának az erdőbe! Kalandra fel!
„Walden” – Henry David Thoreau nyomában
Az erdei kalandösvény 2010-ben épült, és Henry David Thoreau híres könyve után a „Walden” nevet kapta. Thoreau 1854-ben adta ki művét, miután több éven át magányosan élt egy erdei faházban. Így aztán az ő egyik idézete található a Weißbach-i Natúrparkban, a tematikus útvonal kiindulópontján: „Halászok, vadászok, favágók és mindenki, aki életét a mezőkön és erdőkben tölti, bizonyos értelemben maguk is a természet részei, és gyakran alkalmasabbak arra, hogy a természetet filozófusként, sőt költőként megfigyeljék, mint akik bizonyos elvárásokkal fordulnak felé.”
A nagy gyöngyházlepke mutatja az utat a gyerekeknek az egyik állomástól a másikig: a mély narancssárga színű pillangó valóban itt él a parkban, és egy kis szerencsével a gyerekek is találkozhatnak vele.
A gyönyörű, mély narancssárga színű pillangó itt él a parkban, és egy kis szerencsével a gyerekek is találkozhatnak vele. © SalzburgerLand Tourismus walddetektive
A szarvas tizenkétszer olyan messzire tud ugrani, mint egy bolha
„Az út összesen kilenc állomásból áll” – magyarázza Sabrina a szülőknek, miközben néhány gyermek már kíváncsian szalad előre. „Ha minden kérdésre helyesen válaszolunk, megoldásként egy olyan szót kapunk, amely kapcsolódik ahhoz, amit ma látunk és megtapasztalunk.” Hirtelen abbamarad az eligazítás, mert hangos kiáltás hallható: ” Itt van! Megtaláltam! Egy pillangó, és az első állomás!” A gyerekek teljes lelkesedéssel veszik birtokba a kis távolugró létesítményt. Versenyezniük kell a natúrpark vadállataival. Míg Johannesnek sikerül egy legalább fél méteres bolhaugrást megugrania, addig Katharina a 70 centiméteres ugrásával még az erdei egérrel is felveszi a versenyt. Az már igen! A vaddisznó a négy, és a szarvas a hat méterével még messze van. Ennek ellenére, rendkívül elégedettek teljesítményükkel, és a kis csoport tovább halad. Az unalmas túrázás a múlté, ma a „Walden” kalandösvényen vagyunk!
Nagyítóval felszerelkezve és egy szakember útmutatása mellett a kisebb és nagyobb természetkedvelők is teljesen új oldaláról ismerhetik meg az erdőt © SalzburgerLand Tourismus walddetektive
Mi a közös egy hangyabolyban és egy jéghegyben?
A második állomáson a gyerekek egy nagyon különleges növénnyel találkoznak, amely csak az alpesi erdőkben fordul elő: az erdei csigakéllel, más néven büdös bojtorjánnal. „És milyen az illata?” – kérdezi Sabrina a gyerekektől. „Mint Katharina sportzoknija” – kuncog Johannes. Nem egészen, a helyes válasz a burgonya, és ez azt jelenti, hogy a válasz első betűjét már megfejtették. És így tovább, néha libasorban mennek, amikor az út nagyon keskeny, néha hangosan csacsognak egymás mellett, végig a rohanó Weißbach patak mentén. Fel kell ismerni a fákat, és meg kell tapintani a tárgyakat. A gyerekek megtudják, hogy a gombák lebontják az elhalt fát, és hogy a hangyaboly felépítésében egy jéghegyre hasonlít: a hangyabolynak csak körülbelül egyharmada látható a föld felett, kétharmad része a föld alatt található.
A szurdokerdőn át az éremosztásig
A szurdokerdőben a gyerekeket lenyűgözi az epifitonok sokfélesége. „Az epifitonok olyan növények, amelyek más növényeken és a fákon élnek. Itt, a szurdokerdőben rendkívül magas a páratartalom, és viszonylag állandó az éghajlat, ami elősegíti az epifitonok növekedését.” – magyarázza Sabrina. A gyerekek lenyűgözve figyelnek. Körülöttük az ősrégi fák egy kis dzsungel-érzetet keltenek. Éppen ide illik a közelben lévő bölcsőhinta, melyen mint Tarzan és Jane hintázhatunk, miközben élvezzük a zöldre nyíló csodás kilátást.
A túra végére az összes gyerek – szüleinek segítségével vagy anélkül – kitalálta a választ. Szamócát csipegettek, a kis állatokat nagyító alatt megvizsgálták, majd újra elengedték. Megérkezvén, Sabrina átadja az érmeket, és a gyerekeket hivatalosan is „erdei nyomozókká és vízkutatókká” nyilvánítja. Nincs más hátra, mint eldönteni, hogy a Weißbach-i természeti park melyik alpesi hüttéjében vagy uzsonnázó állomásán ünnepeljék meg a sikert.
