régiók
foglalás
Shop
Túrázók Raurisertalban
Túrázók Raurisertalban © SalzburgerLand Tourismus, Michael Groessinger

Többnapos túrák a salzburgi hegyekben

Hegyi legelőről legelőre vezető túrautakon, völgyekben, tavak mentén

Többnapos túrázásra elsősorban a salzburgi alpesi nyár és a rákövetkező falusi ősz, a Bauernherbst időszakát ajánljuk. Gyakorlott túrázók tudják, mennyivel tökéletesebb kikapcsolódás a többnapos túra. Idő kell ugyanis, hogy „akklimatizálódjunk”, megszokjuk a napi túrázás ütemét és valóban tartósan elszakadjunk a mindennapoktól. Nem „csak” testi, hanem lelki egészségünknek is igen jót tehetünk ezzel.

Ha belenézünk Salzburg tartomány (SalzburgerLand) régióinak kínálatába, a többnapos túrák, tematikus túrák, távtúrák változatossága láttán legszívesebben már kezdenénk is összecsomagolni a hátizsákot.

Híres távtúra útvonalak

Via Alpina

Az alpesi távtúra utak királynője a Via Alpina. Sokak állítják, hogy a Triesztből induló és a francia riviérára vezető összesen ötezer kilométeres útvonalnak a salzburgi tájakon vezető szakasza a legszebb!

SalzAlpenSteig

A SalzAlpenSteig, mint neve is mutatja, a fehér arany, vagyis a só évezredes történetének nyomait követi. A sóbányászat évezredeken át meghatározó jelentőségű volt ezen a vidéken és értékes látnivalók maradtak meg a nyomában. Tizennyolc nap kell a szomszédos Bajorországba és Felső-Ausztriába is elvezető útvonal egészéhez. Erre valószínűleg nem lesz időnk, de járjuk be például a salzburgi Tennengau vidékén vezető szakaszokat Halleintől és Bad Dürrnbergtől Kuchl, Golling, Abtenau útvonalon Russbach-ig.

Pihenő túrázók a gollingi vízesés lábánál. © SalzburgerLand Tourismus

A Szent Jakab zarándokút

A spirituális utazás egyik leggyakoribb formája a zarándoklat. Ez a fajta utazás ősidők óta számos kultúra része. Igazán ismertté a Szent Jakab zarándokút (Jakobsweg) révén vált, amely ma is az egyik legismertebb zarándokút. Salzburg tartományban mindig is zarándokoltak az emberek: régi, hagyományos zarándokutakon és keresztutakon. És valóban, a Szent Jakab zarándokút egy szakasza is túrázható itt.

A teljes út Salzburg tartományban 39 óra alatt teljesíthető, Oberhofentől a Salzburgi Tóvidéken keresztül Salzburg városába, majd Großgmain, Bad Reichenhall, Unken és Lofer érintésével a tiroli határig vezet.

A salzburgi régiók túraútvonalai

A Magas-Tauern panorámaútvonal

A vágyakozás az érintetlen természet után nagyobb, mint valaha. Minden méterrel a természetben egy kicsit közelebb kerül az ember önmagához. Felszabadító érzés, Ausztria legmagasabb hegyeivel szemmagasságban sétálni, és a völgybe vezető kitérők során az igazi hegyi kaland és a komfortzóna váltakozását. Az új Magas-Tauern panorámaút mindezt egyesíti. A hosszútávú túraútvonal közvetlenül egy igazi természeti kincstől, a világhírű Krimmli-vízeséstől indul, és a Wildkogel Arénán keresztül, összesen 150 kilométeren és 52 óra gyaloglási idő alatt 1500 és 2400 méteres tengerszint feletti magasságban, a Salzach-völgy napos oldalán halad Zell am See-ig.

4 hegy – 3 tó túrája

Négy hegyet és három tavat (4 Berge – 3 Seen) érint a türkizkék Fuschlsee tó partjáról, Fuschl am See-ből kiinduló útvonal. Elvezet a hatalmas Wolfgangsee tónál elterülő St. Gilgenbe és a fölötte emelkedő Zwölferhornhoz. Onnan sétahajózás következhet St. Wolfgangba, majd a Schafberg megmászása. És ezzel sincs vége! További állomásként a tóparti Fürberg fogadó és szálló, az Almkogel hegy, a hatalmas Mondsee tó, a Schoberről nyíló csodálatos kilátás és Wartenfels romjai kínálkoznak. Végül pedig a Fuschl-tóhoz kanyarodunk vissza, és valamelyik a tóparti teraszon megpihenve idézhetjük vissza a látottakat.

Seven Summits és Home of Lässig Walk túrák

Hét csúcs (Seven Summits), 24 kilométer, 9 órás gyaloglás, és 1413 méteres szintemelkedés. Saalbach Hinterglemm túraútja, a Seven Summits  igencsak próbára teszi a túrázókat, emellett a virtuális csúcskönyvvel, 3D repüléssel, és online rangsorolással a modern túrázást is képviseli.

A Home of Lässig séta (Home of Lässig Walk) távtúra-kör Saalbach Hinterglemm völgyzárójánál hatalmas, csodás panorámával kecsegtető és leírhatatlanul laza! Lépésről lépésre fedezheti fel az érintetlen természetet, és kapcsolódhat ki a friss levegőn, maga mögött hagyva gondjait és a mindennapok problémáit. Azok, akik már kipipálták a Seven Summits hosszútávú túráját, és új kihívásokat keresnek, egy megerőltető, de egyben rendkívül laza, több csúcsot érintő túrára számíthatnak.

Gastein Trail

A Gastein-völgy három települése, Dorfgastein, Bad Hofgastein és Bad Gastein, közkedvelt üdülési célpont már évszázadok óta. A Gastein Trail útvonalai a három települést kötik össze. Hat napos szakaszai Dorfgasteinből Sportgasteinbe, majd Bad Gasteinen keresztül vissza Bad Hofgasteinbe vezetnek. Az útvonal 75 kilométer hosszú és 4643 méteres szintemelkedéssel bír. Nem is beszélve a lélegzetelállító pillanatokról, a csodálatos panorámákról és a gyönyörű alpesi legelőkről.

A királyok útja, a Königsweg

A Hochkönig masszívum magasan fekvő alpesi legelőin át vezet a Königsweg, vagyis a királyok útja. A névadó Hochkönig koronára emlékeztető, jellegzetes sziklás csúcsai jóformán egész úton fel-felbukkannak a távolban. Az út elvisz a Mühlbach egykori bányászfaluba, a sokféle monda övezte Dientenbe és Maria Alm zarándokhelyre, valamint a Hundstein, a Schneeberg és a Klingspitz csúcsaihoz.

Túrázók a Königsweg-en, vagyis a Királyok útján © Hochkoenig Tourismus GmbH, Christian Schartner

A salzburgi alpesi legelők túraútján

A hegyi legelők világában, Pongau tájain vezet a salzburgi alpesi legelők túraútja (Salzburger Almenweg). A gondosan kijelölt, 350 kilométeres útvonal 25 pongaui települést ejt útba. Mielőtt nekivágnánk a 31 túraszakasz valamelyikének, feltétlenül nézzünk utána, milyen nehézségi kategóriába tartozik. A túraút egyik különlegessége épp abban rejlik, hogy jó erőnlétű, gyakorlott hegymászóknak éppúgy tartogat lehetőségeket mint gyerekekkel kiránduló családoknak. Az útvonal túlnyomórészt ezer és kétezer méteres tengerszint fölötti magasságban vezet, csodálatos vidéken. A túrázókat a püspöksüveg alakú Bischofsmütze, a cakkos sziklakoronájú Hochkönig és a Dachstein csúcsai kísérik a távolból. Itt és a többi túraútvonal vidékén is érdemes utánanézni, hol foglalható szállás csomagszállítással. Így az igazi: nap mint nap más szállás és a csomag mindig ott vár, nem kell cipekedni.

Salzburgi Saalachtal túraútvonalai

A Pinzgaui Saalachtal völgyben (Pinzgauer Saalachtal), alpesi réteken, ritka alpesi virágok, romantikus tengerszemek, impozáns hegycsúcsok birodalmában. Ez az egész Alpok-vidék egyik legszebb túravidéke és mivel roppant változatos, megtalálják itt számításunkat, akármilyen nehézségi fokú útvonalon szeretnénk járni.

A salzburgi Pinzgau kirándulóvonata biciklit és gyerekkocsit is szállít © Pinzgauer Lokalbahn

A szurdokok útja a Salzburgi Saalachtal-ban : szurdokok, rohanó patakok, békés alpesi rétek a sziklás loferi és leogangi hegyvonulatok (Loferer-, Leoganger Steinberge) lábainál és a Kőtenger (Steinernes Meer) nyúlványainál. Bizarr formájú sziklák, zubogó vízesések, Európa egyik legnagyobb vízvezető barlangja, a Lamprechtshöhle!

A Saalachtal völgy magashegyi túraútja (Saalachtaler Höhenweg) a hegygerincen vezető útvonalak egyik legszebbike a régióban. Megéri a néhány keményebb kapaszkodó, mert fentről páratlan a kilátás a Magas-Tauern Nemzeti Park csúcsaira.

A Seisenbergklamm szurdok © Salzburger Saalachtal Tourismus

A Salzburgi Saalachtal völgy körtúrája (Saalachtaler Rundweg) három napig a völgyben, aztán három napig a hegyekben vezet, de könnyen járható terepen. Az első három napon választási lehetőség is adódik könnyebb és nehezebb útvonalak között. Akinek nincs elég ideje, hétszeri szállás helyett négyszeri szállást is foglalhat, és ezzel háromnaposra rövidítheti a túrát.

Családi gyalogtúrák (Family hiking) is foglalhatók a szurdokok útvonalán. Aszerint, milyen nehézségű túrával tud és akar megbirkózni a család, tetszés szerint lehet választani a hat napra kínálkozó túraútvonalak közül. Családok figyelmébe ajánljuk, hogy a Salzburgi Saalachtal völgyben interaktív állomásokkal tarkított élménytúrák útvonalai is vezetnek: az orchideák élménytúrája, a Vorderkaserklamm szurdok túrája, az unkeni történelmi élménytúra.

Függőhíd a Vorderkaserklamm szurdoknál © Salzburger Saalachtal Tourismus

A csodálatos alpesi terepen a biztonságról sem szabad megfeledkezni

Engedje meg, hogy felhívjuk figyelmét a nyári biztonsági tanácsainkra. A csodálatosan szép alpesi terepen is érdemes kellő gondossággal felkészülni.

Ingyenes tájékoztató kiadványok

Ingyenesen megrendelhetőek a Vakációs útikalauz Salzburg tartomány autótérképével és az Almsommerzeit – Tájékoztató a salzburgi alpesi nyárról című kiadványok itt.

Aktuális nyári ajánlatok és tippek Salzburg tartományból
Úti cél Ausztria értékeljen és nyerjen különleges üdülési élményt!