Salzburgi nyaralás gyerekekkel

A salzburgi régiókban bőven akad családoknak való, gyerekek számára is izgalmas program, mégpedig igazán sokféle

A gyerekek alig várják a nyaralást, az újdonságot. Viszont hamar meg is unják, ha nem a kedvükre való. Még szerencse, hogy a salzburgi régiókban nem gond gyerekeknek való programot találni, méghozzá olyat, ami a felnőtteknek sem unalmas. A tematikus kalandparkok, vadasparkok, állatkertek, nyári bobpályák szebbnél szebb helyeken vannak. A gyerekeket ügyelve kellemesen kalandozik el a szem a környező hegyek felé is. Friss víz, jó levegő mindenütt. A strandoknál, szállodáknál sokhelyütt van teke- és minigolf pálya. Fenn az alpesi legelőkön, a hüttéknél is akadnak játszóterek, simogatható kisállatok. A Falusi üdülés vendéglátóitól a nagy szállodákig mindenütt igyekeznek a gyerekek kedvében járni.

A Salzburgi Állatkert

A Salzburgi Állatkert jókora területet foglal el a Salzburg tartomány (SalzburgerLand) fővárosa, Salzburg határában, a Hellbrunner Berg hegyecske meredek sziklafalai tövében és az előtte elnyúló ligetes, dimbes-dombos vidéken. Kb. 1200 állatnak ad otthont. 140 hazai és egzotikus állatfaj képviselőit láthatjuk itt a kőszáli kecskétől a zebramangusztáig. Jól esik látni, hogy a kb. 14 hektáros területen messzemenően természetes közegben élnek az állatok, kifutóik és az állatházak teret hagynak nekik a mozgáshoz. Szemmel láthatóan jól érzik itt magukat az Európában és Ázsiában, Dél-Amerikában és Afrikában honos fajok.

Ha kisebb gyerekkel érkezünk, jól jöhetnek a pénztár közelében sorakozó helyes kis fa kocsik, a gyerekek szívesen beleülnek, ha elfáradtak. Van külön elkerített állatsimogató, a kerti étteremnél pedig gyerekméretű markológépek is. A kisebb gyerekekkel felülő apukák szemmel láthatóan legalább olyan jól szórakoznak mint a kicsik.

A salzburgi állatkert közvetlen szomszédságában terül el a hatalmas hellbrunni park © SalzburgerLand Tourismus

Vadasparkok

A salzburgi régiók vadasparkjai azért is közkedvelt családi kirándulóhelyek, mert itt természetes környezetben láthatók a hazai állatfajok.

Wild- und Freizeitpark Ferleiten – Fusch: A Grossglockner felé vezető Glocknerstraße mentén található több mint 15 hektáros vadasparkban több mint 200 Alpok-vidéki állat él. A hatalmas területen tó és szabadidőpark is van, a gyerekek kitombolhatják magukat kedvükre .

Freizeit– und Wildpark Untertauern: A vadaspark 11 hektáros, közvetlenül mellette szabadidőpark is várja a gyerekeket hintákkal, csúszdákkal. A halastavon lehet vízibiciklizni és van állatsimogató és fürdőtó is.

Wildgehege Kleefeld – Strobl: A strobli vadasparkban kőszáli kecskéket, rőt- és dámvadat figyelhetünk meg. A vezetésen a vadaspark kulisszái mögé is bepillanthatunk.

Wildgehege Jufen – Maria Alm: Minden évszakban izgalmas, érdekes megfigyelni a természetes közegükben élő állatokat.

Alpenwildgehege Bucheben – Rauris: A több mint hétezer négyzetméteres alpesi vadasparkban szarvas, dámvad, mormota figyelhető meg természetes környezetben.

Állatok etetése © SalzburgerLand Tourismus, Helge Kirchberger

Nyári bobpályák

A salzburgi régiók nyári bobpályái nem hiába népszerűek kicsik és nagyok körében. A bob, vagyis a szánkó nemes acél sínen siklik a hegyoldalban, sebessége tetszés szerint szabályozható, úgyhogy senki sem fog megijedni. Van, akinek a gyors siklás a fontos, mások inkább lassan haladnak és a panorámában gyönyörködnek – ki-ki kedve szerint.

A Biberg nyári bobpályáját felnőttek is szívesen kipróbálják © SalzburgerLand Tourismus, Fräulein Floras Favourite Hangouts

Itt valamennyi nyári bobpálya címét megtalálja.

Élményparkok családoknak

Fantasiana – Erlebnispark Straßwalchen: Csupa kaland mesevilág. Ha gyerekekkel nyaralunk, semmiképp se hagyjuk ki! Több mint 50 attrakciója minden korosztálynak kínál valamit. Az élménypark hét izgalmas régiója a Schlosshof (Várudvar), Pilzhausen (Gombafalva), Afrika, Orient, a Fantasiana meseerdő, a vadnyugati „Lucky City“ és az izgalmas játékok terepe! Szélsebes száguldás a Wild Train hullámvasúton, kellemes rémüldözés Drakula gróf kastélyában – és még sok más!

A salzburgi régiók élményhegyeire közlekedő kötélpályás felvonók: Nem gond feljutni a salzburgi régiók legszebb csúcsaira. A nyáron is közlekedő hegyi felvonók némelyike még biciklit is szállít. Kedvünk szerint gyönyörködhetünk az alpesi panorámákban és mozoghatunk a szabadban. Gyerekekkel sem probléma jókat sétálni, felfedezőútra indulni. A magasban túra- és bringautak nyílnak, rendezvények és szabadidős programok várnak. Mesetúrák, szélsebes robogás downhill scooterrel, öt érzék élménypark (Sinne Erlebnis Park am Asitz), szellemek hegye (Geisterberg, St. Johann in Salzburg) Schmidolin sárkány hegye (Schmittenhöhe) – a lehetőségek sora jóformán végtelen. A tematikus parkokat, túraösvényeket bejáró családok minden egyes tagja jó szórakozásra talál.

A Geisterbergen, vagyis a szellemek hegyén © Coen Kossmann

A Salzburgi Állatkertbe, a hegyi felvonók egész sorára és vadasparkok egy részébe belépődíj sem kell, ha megváltjuk a Salzburg tartomány kártyát (SalzburgerLand Card). Minél több gyerek van a családban, annál jobban megéri!

Aktuális nyári ajánlatok és tippek Salzburg tartományból

Úti cél Ausztria értékeljen és nyerjen különleges üdülési élményt!

Amadeus a WhatsApp-on

Helló, Amadeus vagyok, a mesterséges intelligencia SalzburgerLandban!