régiók
foglalás
Shop
© SalzburgerLand Tourismus, Michael Grössinger

Császármorzsa, azaz smarni

A salzburgi konyha közkedvelt desszertje, a császármorzsa

A salzburgi sívakáció és a salzburgi nyaralás elmaradhatatlan élménye a hütték szakácsai készítette császármorzsa megkóstolása. Eredeti neve Kaiserschmarrn, Nyugat-Dunántúlon smarniként ismerik. Az elkészítés módját illetően mindenkinek megvannak a maga fortélyai, a legfontosabb azonban, hogy finom vajat használjunk a sütéshez, a kész morzsát pedig szilvaröszterrel tálaljuk!

Császármorzsa Herzerlalm módra

Salzburgi császármorzsa, ahogy Stephan Wieland, a flachaui Achter Jet felvonó völgyállomásánál található Herzerlalm szakácsa készíti.

Hozzávalók 4 főre:

  •     21 dkg liszt
  •     0,5 l tej
  •     7,5 dkg cukor
  •     csipet só
  •     6 tojás
  •     fél citrom reszelt héja (kezeletlen citrom legyen)
  •     kevés rum (ízlés szerint)
  •     vaj a sütéshez

Elkészítés:

  • Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
  • A lisztet, a tejet, a cukrot keverjük simára egy csipet sóval.
  • Habverővel vegyítsük a masszához a tojásokat is. A tésztát ízlés szerint reszelt citromhéjjal és rummal ízesíthetjük.
  • Tegyünk 1 – 2 evőkanál vajat egy sütésálló serpenyőbe, és közepes hőfokon olvasszuk meg. Amint a vaj megolvadt, öntsük a serpenyőbe a tésztát, várjunk két percet, hogy az alja megkössön, aztán fordítsuk meg.
  • Vegyük le a serpenyőt a főzőlapról, és tegyük serpenyőstől az előmelegített sütőbe, kb. 12 percre.
  • A sütési idő vége felé vegyük ki a sütőből, és két villával húzkodjuk darabokra a tésztát, forgassunk bele egy kis olvasztott vajat és cukrot, aztán tegyük vissza, hogy készre süljön.
  • Tálalás előtt szórjuk meg porcukorral. Szilvarösztert kínáljunk hozzá.

    A Herzerlalm szakácsa tálalás előtt porcukorral szórja meg az illatos császármorzsát © SalzburgerLand Tourismus, Michael Grössinger

Császármorzsa háziasszony módra

Eláruljuk, hogy  sütő nélkül sem szentségtörés készre sütni a smarnit.

  • A megmosott tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket csipet sóval habosra verjük.
  • A tojássárgákat liszttel és tejjel szép simára keverjük.  Egyikből se kell túl sok, két főre négy tojáshoz kb. nyolc evőkanál liszt kell, és annyi tej, hogy a palacsintatésztánál jóval sűrűbb tésztát kapjunk, méghozzá a habbá vert fehérjék beleforgatása után.
  • A fehérjéket azért érdemes felverni, hogy szép levegős legyen a kész császármorzsánk.
  • Jó minőségű teflon serpenyő használata se szentségtörés. A serpenyőben megolvasztjuk a vajat. Vaj legyen, ne olaj, mert az már tényleg szentségtörés lenne!
  • Amint szétterül a vaj a serpenyőben, jöhet bele a sűrűn folyó tésztamassza, és most várni kell, míg kezd színt kapni az alja. Semmiképpen se hagyjuk magára, könnyen pórul járhatunk.
  • Óvatosan csúsztassuk alája a tésztalapátot, és  ha látjuk, már kezd barnulni, a tésztalapáttal fel-felemelgetve a szélét gyorsan öntsünk alája kb. két kanál kristálycukrot. Érdemes előre odakészíteni a cukrot, és némi rumot is, azt is szépen löttyintgessük gyorsan alája, vigyázva, hogy ne csapjon ki. Mindezt gyorsan, mert csak azt akarjuk, hogy a cukor karamellizálódjon kissé, a tészta pedig ízt kapjon, nem pedig, hogy feketére süljön.
  • Most gyorsan fordítsuk meg. Két tésztalapát segítségével ez megoldható, de a kicsit darabokra esik, az se baj, hiszen úgyis hamar megsül az egész, és kezdhetjük darabokra szaggatni a lapátok segítségével. Vagy villával, ha nem teflon a serpenyő.

A császármorzsa szilvaröszterrel a legjobb.

Császármorzsa a salzburgi hüttékben

A salzburgi hüttékben jóformán sehol sem hiányzik az étlapról a császármorzsa. Ha Salzburg tartományban (SalzburgerLand) üdülünk, feltétlenül kóstoljuk meg, mert ez teszi fel a koronát a síelés vagy nyáron a túrázás örömeire!

A síelés és a nyári túrák élményére a hüttében tálalt császármorzsa teszi fel a koronát © SalzburgerLand Tourismus. Achim Meurer

A salzburgi konyha iránt érdeklődők figyelmébe ajánljuk a Via Culinaria gasztronómiai ajánlásait. A császármorzsa kedvelőinek figyelmébe elsősorban az édességeknek, süteményeknek és a csokoládénak szentelt útvonalat ajánljuk!

Ingyenes Via Culinaria-kalauz

A gasztrotúra-útvonalakon ajánlott hütték, fogadók, kávéházak, manufaktúrák pontos címe, rövid bemutatása, nyitvatartása és sok más hasznos, érdekes információ található meg a Via Culinaria gasztrotúra-útvonalait ismertető, német nyelvű Via Culinaria kalauzban. Lapozzon bele, érdemes.

Egy kattintással megrendelheti a SalzburgerLand online shopjában, ingyenes!

Akciós Császármorzsa, azaz smarni
Úti cél Ausztria értékeljen és nyerjen különleges üdülési élményt!