
Rántott csirke burgonyasalátával és madársalátával
Rántott csirke hozzávalói
- 2 db kicsontozott, bőr nélküli csirke
- 4 evőkanál tejföl
- 1 kezeletlen citrom
- Cayenne-bors
- Só
- 200 g finomliszt
- 3 tojás
- 200 g zsemlemorzsa
- 1 liter olaj
Rántott csirke elkészítése
- A csirkét darabokra vágjuk, majd tejföllel, citromlével, cayenne-borssal és sóval bepácoljuk.
- Legalább 3 órára hűtőbe tesszük, hogy összeérjenek az ízek.
- A csirkedarabokat klasszikusan panírozzuk (liszt-tojás-zsemlemorzsa), majd nem túl forró olajban aranybarnára sütjük.
Burgonyasaláta és madársaláta hozzávalói
- 1 kg burgonya
- 1 fej vöröshagyma
- 1 evőkanál tárkonyos mustár
- 200 ml marhahúsleves
- 4 evőkanál almaecet
- 6 evőkanál növényi olaj
- 1 teáskanál cukor
- Só
- Frissen őrölt bors
- 250 g madársaláta
Burgonyasaláta és madársaláta elkészítése
- A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk és szeletekre vágjuk.
- A hagymát apró kockákra vágjuk, majd az ecettel és a marhahúslevessel felforraljuk.
- Hozzáadjuk a mustárt, az olajat, a cukrot, a sót és a borsot, majd az egészet ráöntjük a még meleg burgonyára.
- Alaposan összeforgatjuk, majd állni hagyjuk. Szükség esetén egy kevés plusz folyadékot adunk hozzá.
- Tálalás előtt újra ízesítjük, ha kell.
- A madársalátátát ecettel, olajjal és sóval marináljuk, és tálalás előtt a burgonyasalátára tesszük.